Santo északi részének iránytaxival vágtunk neki. Ezek a járművek a várakozásoknak megfelelően nem épp a luxuskategóriát képviselték, de viszonylag egyszerűen kerítettünk Luganville "központjában" egyet, amellyel kb 1 óra várakozás után, ha jól emlékszem, néhány száz vatu (Vanuatu pénzneme) fejében, számos helyi társaságában indultunk útnak.

Santo nem egy hatalmas sziget, ezért utunk nem is tartott nagyon soká, de azért tartogatott meglepetéseket. Nagyjából félúton ugyanis a sofőr megállt egy útmenti bódénál, ahol valami innivalót vásárolt magának egy csészében. Mint kiderült, az itóka, amelyet vezetés közben sofőrünk jóízűen el is fogyasztott, káva volt. Nem, nem kávé, káva. Ez a kávagyökérből készült bódító hatású lötty a csendes-óceáni népek nemzeti itala, évezredek óta fogyasztják, és nagy hagyománya van a helyiek életében. Mivel Vanuatun még mindig elég fontos szerepet tölt be, többször is volt hozzá szerencsém utazásom során. Ezen első találkozás alkalmával meglepett egy kicsit a felismerés, hogy utasokat is szállító jármű vezetője ismerten tudatmódosító szer hatása alá keríti magát, méghozzá az említett utasok szeme láttára. Dehát ez Vanuatu, nincs nagy forgalom az utakon, városon kívül meg annyi se, különben is rendszeres kávafogyasztóknak 1 csésze meg se kottyan.

Az "északi utunk" első állomása Port Olry város volt, ami igazából inkább falu, mégis a sziget talán második legnagyobb települése, még bankfiók is található itt !! Mivel ez a jelenség meglehetősen ritkaságszámba megy, figyelni kell, hogy mindig tartson magánál az ember elegendő készpénzt (lehetőleg vatut), nehogy úgy járjon, mint én, de erről majd egy későbbi postban.

Vanuatu angol-francia közös fennhatóság alatt állt a múlt században, ez a település pedig éppen francia kézben volt, francia iskola működik itt, ezért a helyiek nagy része franciául egész folyékonyan, míg angolul alig, vagy egyáltalán nem beszél....az angol fennhatóságú településeken ez fordítva figyelhető meg. A városka egyébként szerintem nagyon hangulatos, nyugodt, és hát gyönyörű a tengerpartja. Az idetévedő turista számos bungaló közül válogathat, amelyek egy nagy család különböző tagjainak a tulajdonában állnak. Mi a legolcsóbbikban szálltunk meg :D Én a sátrammal közvetlenül a bungaló előtt vertem tanyát, ahol a tető bizonyos fokig védett az éjszaka folyamán szemerkélő eső ellen, így kicsit sikerült spórolnom a szállás árán. Meg amúgy is szeretek sátrazni :)

A szállásunk (a fotóért köszönet német utazótársaimnak, Chrissy-nek és Raphaelnek)

Nem túlzás azt állítani, hogy a szállásunk paradicsomi környezetben helyezkedett el. A tengertől kb 50 méterre, békés, gondozott, tágas telken állt a házikó, amelynek teraszáról nem győztünk gyönyörködni a hatalmas pálmafák mögött hullámzó, türkizkék víz látványában. Ráadásul a bejárat kelet felé nézett, így másnap hajnalban korán kimásztunk az ágyból (én a sátorból), hogy megcsodálhassuk a napfelkeltét.

Napfelkelte Port Olry-ban

Kilátás az erkély-teraszunkról

A kis település és tengerpartja szerintem tökéletes azok számára, akik Vanuatun belül is valami "autentikus" élményt szeretnének megtapasztalni, gyönyörű természeti környezetre és meseszép tengerpartra vágynak, de azért igényt tartanak némi kényelemre is (lásd: áramforrás és zuhanyzási lehetőség). A helyiek roppant barátságosak, vendégszeretők, és olyan nyugodtság jellemző rájuk, ami csak ilyen gyönyörű helyen tudja megszállni az embert. A gyerekek kifejezetten kíváncsiak voltak ránk, legalábbis néhányan hozzánk szegődtek, amikor a part mentén sétáltunk egy aprócska sziget felé, amely apálykor könnyen megközelíthetővé vált. Eleinte kicsit távolságtartóak voltak, de amikor igen szerencsétlenül sikerült belelépnem egy tengeri uborkába, roppant szórakoztatónak találták a szenvedésemet, és nem győztek rajtam nevetve segíteni, hogy a pórul járt állatka meglepően ragacsos vázát valahogy lekaparjam a papucsomról. Onnantól kezdve mindenre kíváncsiak voltak, főleg a hajunk érdekelte őket nagyon, pedig az enyém meglehetősen tapadt már a zsírtól, kosztól és tengervíztől, de ők jól elszórakoztak vele :D Nem nagyon tudtak angolul, így a kommunikáció elég korlátolt módon folyt, de megtudtuk sokuk nevét, mi is bemutatkoztunk és még szuper közös fotót is lőttünk (amit a gyerekek személyiségi jogainak tiszteletben tartása miatt inkább nem teszek fel).

Újdonsült kis barátainkkal a parton (én bal oldalon :D ez a fotó szintén német utazótársaim tulajdona)

Érdekesség, hogy a városban áram csak reggel 5 és 10, illetve este 5 és 10 között van, a nappal és az éjszaka nagy részében egyszerűen lekapcsolják. Úgyhogy néha azért nem jött rosszul a napelemes töltőm, amelyet még Adelaide-ben szereztem be, és későbbi utazásaim során is jó befektetésnek tűnt:) A napelem a helyiek számára sem ismeretlen, nagyon sok házikó tetején láttam őket, és később össze is ismerkedtem egy vanuatui (vagyis Ni-Van) férfival, aki iskolák és egyéb közintézmények napelemes ellátásával és az elemek karbantartásával foglalkozik. Spórolni kell az árammal, na, Vanuatu amúgy sem a szárnyaló gazdaságáról híres.....ennek ellenére a közelben található Fijihez képest itt pl. drágább utazni, még hátizsákos turistaként is, ráadásul a taxisok előszeretettel húzzák le a külföldieket. Éppen ezért nem árt tájékozódni a standard árakról, mielőtt az ember megérkezik. A piacon viszont minden ár fel van tüntetve, nincs alku, se átverés:) Amit importálni kell, az nyilván nem annyira olcsó, illetve bizonyos termékek, amelyek számunkra magától értetődően elérhetőek a boltok polcain, pl. naptej, Vanuatun csak korlátozott mértékben és kissé borsosabb áron kaphatók.

Vacsora Port Olry-ban: paprika, grapefruit (20 vatu, azaz kb 20 cent/db....azért van, ami Vanuatun is olcsó), kókuszdió, amit nagy nehezen sikerült feltörnünk, valami uborkaféle, hagyma, bagett, konzerv, és még az Ausztráliából magammal cipelt Vegemite is asztalra került

Feltettem néhány (jó sok) képet a város strandjáról, arról a részről, ahol a bungalónk is volt. Ha Espiritu Santo szigeten jártok, mindenképpen gyertek el:) a képeket nem photoshopoltam :P