A vanuatui utazásom előzménye, hogy 2018-ban egy Working Holiday vízummal Ausztráliába repültem, és ott egy évig éltem, dolgoztam, utaztam. A vízumom leteltével pedig Vanuatu felé vettem az irányt, konkrét elképzelések nélkül, de tele kíváncsisággal. Az utazásaimról igyekeztem rendszeresen blogolni facebookon, de az volt az érzésem, hogy ennél többet is tennem kell a melanéz ország népszerűsítése és kedves lakóinak szélesebb körben való bemutatása érdekében, ha már olyan hosszú heteken át vendégül láttak engem :) Azt szeretném, hogy ha valaki rákeres a neten Vanuatura, akkor az én blogomra is rá tudjon lelni, ezért feltöltök ide is egy válogatást a képeimből, illetve a régebbi, facebookos postokat itt is megjelenítem, hátha az utazni vágyók ezen a felületen könnyebben megtalálják a beszámolómat.

Miért utaztam egyáltalán Vanuatura?

Aki nem hallott még erről az országról, ne érezze magát rosszul, nekem se nagyon rémlett semmi, mielőtt elkezdtem tanulmányozni a csendes-óceáni szigeteket. Úgy gondoltam, hogy ha már ott vagyok a világ túlsó felén, Ausztráliában, akkor nem jövök haza anélkül, hogy közelebbről megnéznék magamnak legalább egy paradicsomi szigetet azok közül, amelyeknek a képei gyerekkoromban annyi WC és garázs faláról meredtek rám hívogatóan.

Rengeteget kutattam a neten, hogy melyik lehet számomra az ideális szigetvilág, és nagyjából 3 országra szűkült le a keresésem: Szamoa, Tonga és Vanuatu. Utóbbi mellett végül azért döntöttem, mert a kb 83 szigetével eléggé változatos képet mutat, a helyiek az összes beszámoló alapján nagyon kedvesek, nemcsak szép, hanem érdekes helynek tűnt, és nem volt túl messze sem az ausztrál partoktól (nagyon vágytam ugyanis arra, hogy az országot majd hajóval hagyjam el). Így utólag visszatekintve Vanuatu nagyon jó döntésnek tűnt, de azért kicsit fáj, hogy a másik 2 országot kihagytam, valamint Francia Polinézia azóta is állandó sóvárgás tárgya maradt.

Nagyjából körvonalazódott egy ötletem, hogy miket szeretnék megnézni, de mégis különösebb tervek nélkül érkeztem 2019 szeptemberében Espíritu Santo szigetére, azzal a szándékkal, hogy majd megyek, ahova épp kedvem tartja, lesz ami lesz, olyan még nem volt, hogy sehogy se lett volna.... :D Brisbane-ből Luganville városába repültem, ahol egy meglehetősen kis, kopottas reptéren értem földet. Furcsa érzés volt egy ennyire egzotikus, teljesen új és ismeretlen világba cseppenni:) Első dolgom volt venni egy helyi SIM-kártyát, mert fontos az olcsó internet, mellesleg veszélyes is, ha nem tud az ember lánya könnyen és gyorsan segítséget kérni (tapasztalat korábbi brazíliai utamról, azóta akárhova megyek az EU-n kívülre, érkezés után az első, hogy vegyek egy helyi SIM-kártyát). Vanuatun amúgy 2 mobilszolgáltató létezik, az egyik talán kicsit nagyobb a másiknál, de igazából elég változó, hogy melyik sziget mely részén éppen milyen a lefedettség...az egyik helyen A szolgáltató működik jobban, a másik helyen meg B, szóval dual simesek előnyben. De szerintem mindenkinek, aki a 2 nagyobb szigeten (Efate és Santo) kívül is szeretne utazni, érdemes mindkét szolgáltatót felkeresnie.

Vittem magammal Ausztráliából egy sátrat is - amiről utólag kiderült, hogy semennyire se vízálló, meg amúgy sem nagyon gondoltam az esőre (mintha egy csupa zöld, óceáni szigeten sosem esne?!), úgyhogy később vennem kellett hozzá valami jó nagy ponyvát - , mert az első néhány éjszakát egy kempingben kívántam eltölteni, Luganville szélén. Ez egy jó 40 perces sétaútra volt a reptértől, de nem akartam taxival/iránybusszal menni, mert nem voltam tisztában az árakkal és féltem, hogy valaki olyanba futok bele, aki esetleg átver (egyedüli lány, akinek fogalma sincs a szokásokról, hát tudtam volna bénázni, na). A séta nem volt épp kellemes a majdnem 20 kg-os cuccommal, de kibírtam, és szerencsésen megtaláltam a helyet is. Ahonnan aztán másnap át is költöztem egy nagyon vendégszeretőnek tűnő izraeli nő otthonába, aki a kempinget menedzselő férfival jó barátságban volt, és kedvesen befogadott, miután a kempingben reggel 7kor azzal ébresztett a menedzser, hogy valamin összeveszett a tulajjal és távoznom kéne.

A vendéglátó hölgy amúgy roppant érdekes életet élt Vanuatun. Vegánként kiemelten fontos volt számára, hogy csak a legtisztább élelmiszereket fogyassza, ezért néhány éve Vanuatura költözött, mert ott nem használnak vegyszereket a mezőgazdaságban. Akkoriban éppen városközelben élt, de egy időben hosszabb időt töltött el az ország északi részén egy elzártabb közösségben ("living in the bush" ahogy fogalmazott). Kicsit extrém felfogása volt bizonyos dolgokról, de amúgy kedvesnek és segítőkésznek tűnt. Azon a héten rajtam kívül éppen 3 másik utazót (egy német párt és egy baszk srácot) szállásolt el Couchsurfingen keresztül. Így négyen nagyon jól kijöttünk egymással, el is döntöttük, hogy együtt indulunk útnak a sziget északi része felé, hogy eltöltsünk pár napot az ottani gyönyörű strandokon.

Készül a vacsi a vendéglátóm udvarán

Virágtenger a főút közelében

Ezek a bungalow-k nem tudom, mi célt szolgáltak pontosan. A part mentén sorakoztak Luganville-ben